A tegnapi, azzal kapcsolatos gondolatmentemhez igazodva, miszerint apró eltérések egy valós eseménysor, vagy egy valóban él személy (fikcionalizált) életrajzi történetében egyáltalán nem okozhatnak gondot, ha az a történet jól meg van írva, valamint ha az abból levonható erkölcsi tanulság is megmarad, eszembe jutott két példa, amely nem annyira a regények és filmek, sorozatok kategóriájába, hanem egy annál szélesebb körbe, a kulturális emlékezet fogalomkörébe tartoznak.
Az egyiket (feltehetőleg) minden magyar ismeri: Petőfi Sándor nem szavalt a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, de a március 15-i eseményekre történő emlékezés szerves része ez a mozzanat.
A másik George Washingtonhoz fűződik, akiről az amerika iskolások megtanulják, hogy amikor hatéves korában az ajándékba kapott baltával lebvágta a családi birtok egyik cseresznyefáját, nem hazudozott, nem bújkált, főleg nem fogta tettét szolgák (és rabszolgák) egyikére, hanem nyíltan és egyenesen vállalta tettét és annak őrá irányuló negatív következményeit.
Nagyon szép és tanulságos történet, kár - illetve ezt mondom, hogy nem kár - hogy nem igaz. És mint mindenben itt is érdemes az anyagi hasznot keresni: George Washington már életében is óriási népszerűségnek örvendett, halála pedig volt akkora hír, hogy valaki, egy Mason Locke Weems nevű fickó életrajzi könyvet adjon róla ki. Ebben aztán nagyon sok érdekes, de egyáltalán nem bizonyítható dolgot írt Washingtonról (végül is ha úgy nézzük, írt egy életrajzi regényt, csak ugyebár akkor ezek a kategóriák még nem különültek igazán el) amelyek közül valahogy ez a cseresznyefás sztori volt a leginkább életképes. Már csak azért is, mert évtizedekkel később bekerült gyermekeknek szánt olvasókönyekbe is.
A sztori jó, az emberek szeretik, beleillik a főszereplőről alkotott összképbe, van morális tanulsága, akkor meg miért is ne?
Részletesebb olvasgatnivaló a cseresznyefás sztoriról>>>